George Orwell: 1984

„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2×2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban „csak” keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán. De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős: A háború: Béke A szabadság: Szolgaság A tudatlanság: Erő S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén – talán túlságosan is könnyedén – azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.