Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

„Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott. De szokott káromkodni és pipázni is, ami királynőknél igazán ritkaság. Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt, mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet. A fentiek után bizonyára minden olvasó előtt kétségtelen, hogy Sába Királynője férfi. Hogyan lehet egy királynő férfi? Mondjuk, ha úgy hívják, hogy Sába István, és a Sába név eszébe juttatja csúfolódó ismerőseinek a róla elnevezett királynőt. Erről az ókori hölgyről még La Grenelle erődjében is hallottak. Sábának nem kellett volna a csúfolódást tűrnie, mert mindenki tudta, hogy tavaly Marokkóban megverte a kantinost, akit előtte még soha senki nem tudott megverni, csak az Úristen, mert a fél szemére hályogossá tette. Sába tehát alaposan rácáfolt a csúfnevére. Azonban kerülte a kötekedést, és egy gúnynév miatt nem mászott bajtársai képére. Valaha Sába István a kecskeméti színtársulattól érkezett egyenesen Brestbe, anélkül, hogy a „Vízkereszt” című előadást lemondta volna. Színész volt. Nagy csontú, mély hangú, jó kiállású fiatalember. Valamikor nagy jövőt jósoltak neki a pályáján. És most itt ül az idegenlégió egyik helyőrségében, a legénységi hálóterem hosszú asztala mellett, ahol néhányán borotválkoznak. Reggel bizottság érkezett Marokkóból Collidon kapitány vezetésével, hogy vizsgálatot tartson a tragikusan elhunyt Bradieux nevű közlegény ügyében. Ezért borotválkozott Sába. Ő is tanú, és még hárman.”